Filep Antal: Csepel-sziget
(in: Kósa László – Filep Antal: A magyar nép táji-történeti tagolódása. Néprajzi tanulmányok. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983.)
Csepel-sziget: (régi népi neve Szigetség, a történeti forrásokban előfordul Úrsziget, Nagysziget, Királysziget, Becsei-sziget, Kevei-sziget néven is) a főváros területén Lágymányosnál kezdődő, Rácalmás, Tass határáig nyúló mintegy 50 km hosszú, helyenként 7-8 km szélességet is elérő sziget, melyhez számos kisebb sziget is csatlakozik. A honfoglalás óta központi helyzetéből következően fontos terület. A fejedelmi törzs egyik szállásközpontja. Később is királyi birtok, a középkori királyi ménesek helye. Mint királyi birtokközpont, a Csepeli-ispánság részeiként hozzá tartoztak a Duna két ágán túl fekvő területek is. Lakossága a honfoglalás óta magyar, a 13. sz. -tól Szigetbecse környékén tudunk kun lakóiról. A 15. sz.- ban az Al-Duna melléki Keve megyéből és Keve városából török előli menekülők szállták meg Ábrahámegyháza nevű községét, amely magyar és szerb lakossága révén ezután vált a sziget legfontosabb középkori településévé Ráckeve néven. Az Alföld városfejlődésének élvonalába került, szabad királyi jogokat élvezett. Középkorvégi városi állapotának több máig fennmaradt emléke van. A 18. sz. folyamán a szigeten több görögkeleti és római katolikus délszláv közösség keletkezett. Északi végében a török után német népesség telepedett meg. Az egykor 14 települést fenntartott magyar lakosság reliktumokban vészelte át a hódoltságot. Ezek közül az említett Ráckeve mellett nevezetes Szigetszentmiklós és Makád. A magyar törzslakosság „öző” nyelvjárást beszél. A középkori népesség a református egyházhoz csatlakozott, és a virágzó Ráckeve nevezetes egyházi személyiségek állomáshelye volt (Szegedi Kis István, Szkarica Máté). A 18. sz. során rekatolizáció és telepítések révén jelentőssé vált a római katolikusok száma. A görögkeletiek lélekszáma a 20. sz.-ban elsősorban az optálás miatt jelentősen megcsappant. A ~ paraszti gazdálkodása, társadalmi struktúrája, kultúrájának karaktere alföldi jellegű. Miután az északi végében települt a modern magyarországi gyáripar és nehézipar legfontosabb központja, a sziget lakosságának urbanizációja és polgárosulása felgyorsult. Azonban az akulturációs folyamatok ellenére is megtartotta az alföldi paraszti műveltség archaikusabb sajátosságait.
Irodalom
- Pápai Károly: A Csepel-sziget és lakói. Földrajzi Közlemények VIII. Lampel, Budapest, 1890.