Táncház Akadémia Táncház 50 tanchaz.hu Táncháztalálkozó Mesterek folkMAGazin Ifjú Mesterek Diszkográfia

Hegyköz

1

Filep Antal: Hegyköz
(in: Kósa László – Filep Antal: A magyar nép táji-történeti tagolódása. Néprajzi tanulmányok. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983.)
Hegyköz: a Bozsva patak vízgyűjtő területe Abaúj megyében Sátoraljaújhelytől északra. Települései jellegzetes irtásfalvak, de csapadékban gazdag, egykori összefüggő erdőterülete a 18-19. sz.-ra a hegyoldalra szorult. Az Árpád-korban szűkebb szomszédságával együtt a sárospataki központtal az erdőispánságok közé tartozott. További középkori történetében a füzéri vár és uradalom játszott szerepet. Újkori fejlődését a füzérradványi Károlyi-uradalom határozta meg. Jó részben kontinuus, de az ellenreformáció idején bolygatott és a kuruc háborúkban sem kímélt magyar, református lakosságát magyar, szlovák, ukrán (ruszin) telepítések egészítették ki. Az uradalmi területek miatt is korlátozott paraszti gazdálkodása nehezen fejlődött. Mind anyagi, mind társadalmi és szellemi kultúrájában számos archaikus vonást őrzött meg.

Kósa László: A „palóc kérdés” és a belső táji tagolódás
(in: Kósa László: Paraszti polgárosulás és a népi kultúra táji megoszlása Magyarországon (1880-1920). Jelenlévő Múlt. Planétás Kiadó, Budapest, 1998.
[...]
A Tokaj-Hegyalja a Bodrogközzel és a tokaji réven túli síksági vidékekkel fennálló gazdasági kapcsolatainak kiegészítő párjául természetes hátteret a tőle északra és északnyugatra, az Eperjes-Tokaji-hegylánc belsejében fekvő településcsoport, elsősorban az abaúji Hegyköz tucatnyi faluja. A közigazgatás történeti alakulása eredményeként, a zempléni székhely, Sátoraljaújhely előnyösebb megközelítési lehetősége ellenére ez a tájegység másik megyéhez tartozott. Valószínűleg azért is, mert a Hegyköz a Bózsva patak medencéje, az Alföld kis térségű „öble”, egészen eltérő táji adottságú, mint a Hegyalja. Magaslati fekvése miatt hiányzik a szőlő. Ugyanakkor a földművelés számos archaikus elemét tartották fenn az ökológiai körülmények (irtás, kapás talajlazítás, teraszművelés). Lassan terjedtek az Alföld felől érkező újítások. Szarvasmarhatartásában az első világháború előtt lezajlott a fajtaváltás. Összeszűkült az erdei legeltetés, de az istállózás éppen úgy nem hozott valódi szakosodást, mint a nyugatabbi vidékeken. A falvak képe régies építkezési módokat, anyagokat, tüzelő berendezést, lakberendezést őrzött meg korszakunk vége után is. A népviselethez is ragaszkodtak, de nem teremtődött színes, parasztos öltözködés. A zártsággal összefüggésben a folklór számos területe szembetűnően virágzott a közelmúlt évtizedekig. A hegyvidék belsejébe a XVIII. században települt szlovák és ukrán szórványfalvak népi kultúrája földrajzi valamint nyelvi helyzete miatt még archaikusabb és természetszerűleg még inkább keleti és északi kapcsolatokról tanúskodik. Megélhetésük nyíltabb fekvésű szomszédaiknál jobban támaszkodik az erdőre (favágás, gyűjtögetés, szénégetés, faeszközkészítés). Szegénységüket tanúsítja, hogy, akár a Felföld északibb régióiból és a Bükk hegység belsejéből, innen is rendszeresen keltek útra vándoriparosok elsősorban az élelmiszercserét biztosító és ipari szükségletet tanúsító Alföld felé.