A Kárpát-medence domborzata – Zentai László
Bevezető
Minden tudomány, így a néprajz is rendszerezi kutatása tárgyát, csoportosítja a kutatási területéhez kapcsolódó tudásanyagot, a vizsgálati témájával kapcsolatban felhalmozott ismereteit. A hagyományos körülmények között élő – elsősorban falusi, mezővárosi – közösségek életével foglalkozó magyar kutatók is megkísérelték különböző szempontok alapján megfogalmazni az egyes tájak lakóinak életmódjában és műveltségében mutatkozó hasonlóságokat és eltéréseket. Ennek alapján, az egy-egy vidékre, településcsoportra jellemző sajátosságokat számba véve kisebb egységekre tagolták a Kárpát-medencében és azon kívül élő magyar anyanyelvű és alapjában véve azonos kultúrájú népességet.
A legismertebb ilyen felosztást Bartók Béla alakította ki a XX. század első felében, a két világháború között. Rendszere korának néprajzi, elsősorban népzenei, népdalkutatói tudását vetítette térképre. Bartók négy nagy népzenei dialektust különböztetett meg, amelyek többé-kevésbe egybe estek a magyarlakta terület legjelentősebb földrajzi nagytájaival. Később Domokos Pál Péternek a Kárpátokon kívüli moldvai magyarság körében végzett úttörő kutatásainak hatására a négy dialektus egy ötödikkel egészült ki. A szokásosan „bartóki rendszernek” nevezett felosztás a következő:
- I. dialektus: Dunántúl
- II. dialektus: Felvidék
- III. dialektus: Alföld
- IV. dialektus: Erdély
- V. dialektus: Moldva
A népzene-, valamint a szövegszempontú népdal- és népballada-kutatás a mai napig ezt a rendszert használja.
Martin György az 1970-es években a néptánckutatás tapasztalatai alapján új rendszert dolgozott ki. A Kárpát-medence magyar táncterületeit három nagy dialektusra osztotta a tánckészlet, a táncok zenekísérete és a táncszokások eltérései alapján. Ezek:
- I. Nyugati vagy Dunai dialektus
- II. Középső vagy Tiszai dialektus
- III. Keleti vagy Erdélyi dialektus
A néptánc, a népi hangszeres tánczene tudományos kutatása, illetve a néptánc- és táncházmozgalom ma ebben a rendszerben gondolkodik.
A táncházas tudásbázis összeállításánál mindkét módszert használjuk, de bizonyos szempontok alapján módosítottuk azokat. Öt nagy területet különítettünk el a magyar nyelvterületen belül:
- I. Nyugati területek: a Garam és a Duna vonalától nyugatra
- II. A Felvidék középső és keleti része (a tulajdonképpeni Palócföld): a Garamtól keletre a Sajóig, Hernádig
- III. Alföld
- IV. Erdély
- V. Moldva
A módosítást indokolja, hogy íly módon nem szakítjuk ketté a Kisalföldnek a Dunától északra (a Felvidéken) és délre (a Dunántúlon) fekvő részeit, valamint a Palócföld is egy tájegység marad, szemben Martin felfogásával. A Duna bal partján elterülő, Martin által táncos szempontból a Nyugati vagy Dunai dialektushoz sorolt tájak (pl. Kalocsa) az Alföldhöz kerülnek, ahová egyéb, földrajzi, történelmi, néprajzi szempontok alapján tartoznak. Moldva Erdélytől való különállását egyértelműen indokolja eltérő történelme és kultúrája.
Az egyes néprajzi csoportok ritkán különülnek el egymástól éles határokkal, még az egymástól távol esők között is több a hasonlóság, mint az eltérés, a szomszédosaknál pedig érthetően gyakoriak az átmeneti jelenségek. Olyan falvakat, tájakat is ismerünk, amelyek egyes kutatók szerint az egyik, mások szerint a másik csoporthoz tartoznak. Vajkai Aurél megfogalmazása szerint: „Valamely táj etnikumára számtalan néprajzi jelenség összessége jellemző. Külön-külön ezek másutt is előfordulhatnak, de bizonyos társulásban csak meghatározott területen lépnek fel.”.
A Táncházas Tudásbázis pályázati támogatói:
- Nemzeti Civil Alapprogram (2004)
- Nemzeti Kulturális Alapprogram Népművészeti Szakmai Kollégiuma (2005–2007)
- Oktatási és Kulturális Minisztérium „Tengertánc Program” (2009)
- Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési és Népművészeti Kollégiuma (2012)
- Magyar Művészeti Akadémia Népművészet, Néprajz Tagozat (2012)
- NKA Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium (2016–2017)
- Csoóri Sándor Program (2018)
Szerkesztők: Nyitrai Tamás, P. Vas János, Vavrinecz András
Munkatársak: Bede Judit, Gősi Anett
Webfejlesztés: Berán István