A kiválasztott menüponthoz tartozó cikk a menüsor alatt látható.

Kósa László: Bihar
(in: Kósa László – Filep Antal: A magyar nép táji-történeti tagolódása. Néprajzi tanulmányok. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983.)
Bihar, Biharország: síkság és hegyvidék találkozásánál kialakult jellegzetes táj a Tiszántúl keleti peremén, ill. az Alföldet Erdélytől elválasztó sávban a Berettyó, a Sebes- és a Fekete-Körös völgyében. Síksági tájai és folyóvölgyei a honfoglalás óta magyarokkal benépesült vidékek. A 11-12. sz. fordulóján Telegd és Élesd környékén székelyek laktak, akik később Erdélyben települtek le. A Biharország elnevezés valószínűleg az Árpád-kori „kisebb királyság”, a dukátus intézményének emléke. Kezdetben a Bihar községben maradványaiban ma is látható földvár volt a vidék központja, szerepét azonban hamarosan átvette a közeli Nagyvárad, és szerencsés fekvése, földrajzi vonzóereje folytán önálló közigazgatási egységgé, vármegyévé szervezte ~-t. A település az Alföld és a hegyvidék találkozásának vásárvonalán fekszik, ott, ahol a Sebes-Körös völgyén az Erdélybe vivő fontos, régi közlekedési út metszi azt. A város a kora Árpád-kortól a Tiszántúl legjelentősebb világi és egyházi központja volt. Jelentőségét csak 1660 után, a török uralom alatt vesztette el, és a 19. sz. második felében éledt föl ismét. Nagyvárad körül mintegy 30-35 km-re kisebb táji központok helyezkednek el, amelyek a 18-19. sz. -ban fontos szerepet játszottak ~ életében, közvetítő, átmenő állomásai voltak a megyeszékhely felé irányuló forgalomnak: Élesd, Margitta, Székelyhíd, Nagyléta, Berettyóújfalu, Nagyszalonta, Tenke. Csupán a Fekete-Körös felső medencéjében fekvő Belényes esik ki ebből a körből. Jelentős táji háttere lévén, viszonylag önálló központ, amely azonban jól járható hágó hiányában nem fejleszthetett önálló közigazgatási egységet. A ~-i táj és a vármegye ezeknek az alközpontoknak az összefogó, szervező erejére támaszkodott. A magyar történelem folyamán elsősorban a közigazgatási határok, elsősorban Nagyvárad kisugárzó hatásához és jelentőségéhez igazodtak. A 13. sz. -ban szakadt el a Sebes-Körös felső, Erdélyi-medencébe eső völgye (Kalotaszeg) és a megalakuló Kolozs vármegyéhez csatlakozott. Jelentős változás volt az 1876. évi, amikor a századok óta külön fejlődő Debrecent elszakítva ~-tól, a megszűnő Hajdú-kerülettel (Hajdúság) új megyévé szervezték. ~ rendkívül változatos, földrajzilag és a népi kultúra szempontjából tagolt táj. Hármas tengelyét a Berettyó-mente, a Sebes-Körös völgye (Rézalja) és a Fekete-Körös völgye alkotják. A folyók összefolyása táján terül el a Sárrét. Északon a Berettyó és az Ér zárja közre az Érmellék lankáit. Jellegzetes kistája Nagyvárad közelében a Hegyköz, és a Királyhágó előterében az egykor szabadalmas Báródság. Délen Nagyvárad és Nagyszalonta között a Mezőség fekszik. ~ népe a török hódoltság idején, de különösen Várad eleste után igen sokat szenvedett, részben elpusztult, ill. elmenekült. Az időközben hajdúszabadságot nyert alföldi helységeinek egy része a Nyírségben és Szatmárban talált ideiglenesen menedéket. A Sárrét környéki falvak a lápba, a hegyvidékiek az erdőkbe húzódtak. Várad lakosságának jelentős hányada Tordára és Désre települt. A 18. sz. -ban az újranépesítésben jórészt az elmenekültek leszármazottai és más tiszántúli protestáns magyarok vettek részt. Jelentős teret nyertek a románok is, akik a magas hegyvidékeken, az Erdéllyel határos havasokban már a 13. sz. -ban megjelentek, de a síksági területekre csak a 17-18. sz. -ban költöztek le nagyobb tömegekben. A 18. sz. -ban Nagyvárad közelébe és a Rézhegység fennsíkjára néhány szlovák községet is telepítettek, amelyek azonban nem befolyásolták jelentősen ~ néprajzi képének alakulását. Ma ~ nagyobbik, elsősorban hegyvidéki része Romániához, alföldi területe Magyarország két megyéjéhez (Hajdú-Bihar, Békés) tartozik.

Irodalom

  • Béres András: A furtai hímzés. A Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967. Debrecen, 1968. 423-476. oldal
  • Csilik József: István király Szent Jobbja és Szentjobb község története. Nagyvárad, 2001.
  • Danielisz Endre: Munkavégző táncszokások Bihardiószegen. Népismereti Dolgozatok 1976.
  • Danielisz Endre: Változó nagyszalontai mondavilág. Népismereti Dolgozatok 1983.
  • Dankó Imre: A körösköz-bihari hajdúság. Erkel Ferenc Múzeum, Gyula, 1959.
  • Dankó Imre (szerk.): Bajomi krónika. Néprajzi és helytörténeti antológia Szűcs Sándor 70. születésnapjára. Biharnagybajom, 1973.
  • Demény István: A táltos és garabonciás Arany János műveiben. Népismereti Dolgozatok 1980.
  • Duka János: Margittai vásár. Népismereti Dolgozatok 1976. Bukarest, 1976. 125-130. oldal
  • Dukrét Géza: Az ülőrokka (gyalogrokka) és a vele kapcsolatos szokások a bihari Siteren. Néprajzi Látóhatár VII/1-2. (1998.)
  • Fábián Imre – Faragó József: Bihari népmondák. Nagyvárad, 1995.
  • Faragó József – Fábián Imre: Bihari gyermekmondókák. Bukarest, 1982.
  • Györffy István: A bihari cifraszűr. Néprajzi Értesítő XXI. 1929.
  • Györffy István: Dél-Bihar falvai és építkezése. Néprajzi Értesítő XVI. 1915. 104-129. oldal
  • Györffy István: Dél-Bihar népesedési és nemzetiségi viszonyai negyedfélszáz év óta. Budapest, 1915.
  • Jakó Zsigmond: Bihar megye a török pusztítás előtt. Budapest, 1940.
  • Juhász Viktor: Révi fazekasság. Néprajzi Látóhatár VII/1-2. (1998.)
  • Mezősi Károly: Bihar vármegye a török uralom megszűnése idején. Budapest, 1943.
  • Mózes Teréz: Gondolatok a körösrévi fazekasságról. Korunk 1980. 106-109. oldal
  • Mózes Teréz: A körösrévi és báródi fazekasságról. Népismereti dolgozatok 1976. Bukarest, 1976. 97-102. oldal
  • Nyakas Miklós: A bihari kishajdú városok története. A Bocskai-szabadságharc 400. évfordulójára. 5. Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat – Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága, Debrecen, 2005.
  • Praznovszky Géza: Pásztorélet Nagyszalonta környékén és az Orosi pusztán. Néprajzi Értesítő XIX. (1927.)
  • Szabó Pál: Szülőföldem, Biharország. Budapest, é. n.
  • Szalay Olga – Rudasné Bajcsay Márta: Kodály Zoltán nagyszalontai gyűjtése. Balassi Kiadó, Budapest, 2001.
  • Szendrey István: A bihari hajdúk pere a hajdúszabadságért. Debrecen, 1958.
  • Szendrey Zsigmond: Ember- és természetfeletti lények a szalontai néphitben. Ethnographia XXV. évf. (1914.)
  • Szendrey Zsigmond – Kodály Zoltán: Nagyszalontai gyűjtés. Magyar Népköltési Gyűjtemény XIV. Kisfaludy Társaság, Budapest, 1924.
  • Ujváry Zoltán (szerk.): Biharnagybajom története és néprajza. Debrecen, 1992.
  • Varga Gyula: A bihari síkság népi építészete. In: Szöllősy Gyula (főszerk.): Hajdú-Bihar népi építészete. Debrecen, 1979. 191-233. oldal
  • Varga Gyula: Egy falu az országban. Kismarja életrajza a felszabadulásig. Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága, Debrecen, 1978.
  • Viski Károly: Arany népe. (Arany tárgyi néprajzának vázlata.) Nagyvárad, 1919.

Megosztás