A kiválasztott menüponthoz tartozó cikk a menüsor alatt látható.

1

Filep Antal: Hegyköz
(in: Kósa László – Filep Antal: A magyar nép táji-történeti tagolódása. Néprajzi tanulmányok. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983.)
Hegyköz: a Bozsva patak vízgyűjtő területe Abaúj megyében Sátoraljaújhelytől északra. Települései jellegzetes irtásfalvak, de csapadékban gazdag, egykori összefüggő erdőterülete a 18-19. sz.-ra a hegyoldalra szorult. Az Árpád-korban szűkebb szomszédságával együtt a sárospataki központtal az erdőispánságok közé tartozott. További középkori történetében a füzéri vár és uradalom játszott szerepet. Újkori fejlődését a füzérradványi Károlyi-uradalom határozta meg. Jó részben kontinuus, de az ellenreformáció idején bolygatott és a kuruc háborúkban sem kímélt magyar, református lakosságát magyar, szlovák, ukrán (ruszin) telepítések egészítették ki. Az uradalmi területek miatt is korlátozott paraszti gazdálkodása nehezen fejlődött. Mind anyagi, mind társadalmi és szellemi kultúrájában számos archaikus vonást őrzött meg.

Kósa László: A „palóc kérdés” és a belső táji tagolódás
(in: Kósa László: Paraszti polgárosulás és a népi kultúra táji megoszlása Magyarországon (1880-1920). Jelenlévő Múlt. Planétás Kiadó, Budapest, 1998.
[...]
A Tokaj-Hegyalja a Bodrogközzel és a tokaji réven túli síksági vidékekkel fennálló gazdasági kapcsolatainak kiegészítő párjául természetes hátteret a tőle északra és északnyugatra, az Eperjes-Tokaji-hegylánc belsejében fekvő településcsoport, elsősorban az abaúji Hegyköz tucatnyi faluja. A közigazgatás történeti alakulása eredményeként, a zempléni székhely, Sátoraljaújhely előnyösebb megközelítési lehetősége ellenére ez a tájegység másik megyéhez tartozott. Valószínűleg azért is, mert a Hegyköz a Bózsva patak medencéje, az Alföld kis térségű „öble”, egészen eltérő táji adottságú, mint a Hegyalja. Magaslati fekvése miatt hiányzik a szőlő. Ugyanakkor a földművelés számos archaikus elemét tartották fenn az ökológiai körülmények (irtás, kapás talajlazítás, teraszművelés). Lassan terjedtek az Alföld felől érkező újítások. Szarvasmarhatartásában az első világháború előtt lezajlott a fajtaváltás. Összeszűkült az erdei legeltetés, de az istállózás éppen úgy nem hozott valódi szakosodást, mint a nyugatabbi vidékeken. A falvak képe régies építkezési módokat, anyagokat, tüzelő berendezést, lakberendezést őrzött meg korszakunk vége után is. A népviselethez is ragaszkodtak, de nem teremtődött színes, parasztos öltözködés. A zártsággal összefüggésben a folklór számos területe szembetűnően virágzott a közelmúlt évtizedekig. A hegyvidék belsejébe a XVIII. században települt szlovák és ukrán szórványfalvak népi kultúrája földrajzi valamint nyelvi helyzete miatt még archaikusabb és természetszerűleg még inkább keleti és északi kapcsolatokról tanúskodik. Megélhetésük nyíltabb fekvésű szomszédaiknál jobban támaszkodik az erdőre (favágás, gyűjtögetés, szénégetés, faeszközkészítés). Szegénységüket tanúsítja, hogy, akár a Felföld északibb régióiból és a Bükk hegység belsejéből, innen is rendszeresen keltek útra vándoriparosok elsősorban az élelmiszercserét biztosító és ipari szükségletet tanúsító Alföld felé.

2

Martin György: Északkeleti Felvidék

Abaúj és Zemplén megyéknek, vagyis a Felvidék keleti részének népe már nem palóc jellegű. E területet a kutatás elhanyagoltsága miatt csak vázlatosan tudjuk jellemezni. Táncélete és fő tánctípusai legszorosabban a felső-Tisza-vidéki dialektushoz kapcsolják. A terület déli, az Alföldhöz tartozó része, a Bodrogköz a tánckultúra tekintetében még egyivású a Nyírséggel. A Bodrogköztől északra eső hegyes területen azonban már kisebb-nagyobb {6-425.} különbségek mutatkoznak a német telepesek, a korai polgárosodás, továbbá a szlovákokkal való érintkezés színezőhatása miatt.

A verbunk kötetlen szóló és szabályozott csoportos formája egyaránt megtalálható e területen. Motívumkincsét itt is a bokázó és csizmaverő mozgások jellemzik. A szinte kimeríthetetlen bőségű nyírségi csapásoló verbunkok itt azonban töredékesebb, egyszerűbb formákban tűnnek fel. A bokázó motívumok jelentőségére utal a verbunk sarkantyúzás, hatoztatás elnevezése. A Felső-Tisza-vidéken szórványos kötött karéjverbunk (vö. tiszapolgári csapásolás) e vidéki megfelelője a pusztafalusi sarkantyús. Az északkeleti kötött verbunk magyar változataihoz szervesen kapcsolódnak a kelet-szlovákiai, zempléni és főleg Sáros megyei szlovák körverbunkok. Ezek elnevezésükben (verbunk, szóló magyar), zenéjükben (új stílusú vagy népies műdalok, hangszeres verbunkdallamok) és formakincsükben (kétlépéses csárdás, bokázás, csapásolás) egyaránt kapcsolódnak nemcsak északkeleti verbunkjainkhoz, hanem – érdekes módon – a rábaközi verbunkhoz is. Ezek a szabályozott szerkezetű verbunkok az előtáncoló táncvezető és a tánc közbeni vezénylés mozzanatait is megőrizték. A kelet-szlovákiai friss körverbunk (Marhaňska) dallamának primitív, motívumismétlő szerkezete, dúr hangnemű melodikája a rábaközi körverbunkok frissével s egyes északkeleti verbunkdallamokkal is megegyezik.A csárdás motívumkincse éppúgy érintkezik a verbunkéval, mint a Felső-Tisza-vidéken. A tág, nyitott összefogódzási módok, a fenthangsúly, a férfi önálló figurázása, csapásolása, a hármas csárdás és körcsárdás élénk divatja mutatják, hogy a felső-Tiszavidéki csárdásstílussal állunk szemben, de ismét megkopottabb, egyszerűbb formában. A bodrogközi Cigándról a Gyöngyösbokréta névadó tevékenysége következtében konyhatáncként ismeretessé vált hármas csárdás neve a lakodalom előmulatságának nevéből származik, ahol az asszonyok többsége miatt gyakran került sor e csárdásforma alkalmazására.Az északkeleti felvidék egyik elválasztó jele a sok vonatkozásban hasonló alföldi területekhez képest az, hogy itt a táncéletben jelentős szerepük van a leánytáncoknak. A karikázóknak a Felföldre jellemző igen egyszerű, kezdetleges formái itt is élnek. A lassúban az egyirányú oldaltlépés-zárás, a frissben pedig a fenthangsúlyos forgás a fő motívumok. A karikázó kapcsán említjük meg a lakodalmi játékos leánytáncokat, valamint a májusi zöldágjárást. A virágvasárnaphoz fűződő falukerüléskor a leányok frissen vágott zöld ágakkal kapuzva vonulnak végig a falun, és a szokásdallamok éneklése közben karikázásra is sor kerül.Az északkeleti Felvidék lakodalmi táncai közt is szerepel a tréfás verbuválásnak a labirintustáncok csoportjához kapcsolódó formája. (Pusztafalusi bojnyik tánc.)A tokajhegyaljai lakodalmi osztótánc a múlt században még a kassai iparoscéhek mulatságainak is szerves részét alkotta.Itt kell megemlékeznünk a táncirodalmunkban sokat emlegetett erdőbényei bodnártáncról. Ez a tánc – mely a magyar nyelvterületen eddig egyedülálló és a Kárpát-medencei elterjedés tekintetében pedig a legkeletibb adat, valószínűleg német telepesek útján került ide, illetőleg szoros nyugati kapcsolataik révén később is átvehették ezt a középkorban divatos és főként városi kisiparoscéhek által fenntartott régi táncformát. A tokai-hegyaljai szőlővidék kádárjainak jellegzetes céhtánca Közép- és Nyugat-Európában rendkívül elterjedt. A spanyoloktól, franciáktól kezdve a nyugati szlávokig minden európai népnél megtalálhatók, az adatok többsége alapján elsősorban a germán népekhez fűződik. A germán pogány szertartások avató rítusa céhtáncként élt tovább a {6-426.} középkorban. A falusi legénytársaságok és városi kisiparosok zárt céhei ezt a táncot az új céhtagok felvételekor mintegy avató szertartásként alkalmazták, szigorúan meghatározott rendben. A szakirodalom lánc-kardtánc néven emlegeti e táncot, mivel a résztvevők a kardot mindkét végén fogva, egymással láncszerűen kötődnek össze. A fegyvert később más eszközök váltják fel (kendő, vessző, bot, abroncs), a mesterség jelképének megfelelően. A német szórványokkal megtűzdelt Felvidéken ezek a táncok több helyen előfordulnak, elsősorban a szlovákok körében. A nyugati táncformába már jellegzetesen kelet-európai elemek is kerültek, például a táncvezető guggoló tartásban táncolva forgatja az abroncson a borral teli poharat. Ez a mozzanat a Kárpát-medence pásztortáncainak jellegzetes figuráját idézi, és a nyugati párhuzamokból hiányzik. Az átszíneződések ellenére mind a szlovák, mind a magyar bodnártánc menete, szerkezete, zenéje megőrizte nyugati jellegét. A kötött, iskolás kimértséget és pontosságot követelő abroncskezelés, a térformák bonyolultsága, a láncba összefonódott táncosok komplikált szövevénye alapján különbözik a kelet-európai népek elemibb, egyszerűbb fokon lévő, kevésbé kifinomodott és mesterkéletlenebb tánckultúrájától. A nyugati lánc-kardtánc szórványos nyomai nem arról tanúskodnak, hogy e tánc behatolt volna a kelet-európai tánckincsbe.Az északkeleti Felvidék tánckincsében többféle kultúra egymásra hatása és sokszor szervetlen együttélése tapasztalható. A szlovák és magyar anyag természetes kölcsönhatása megtermékenyítő volt mindkét nép kultúrájára. A jóval polgárosultabb német telepesek kulturális különállásukat megőrizve, nagymértékben hozzájárultak e vidék hagyományos parasztkultúrájának bomlásához.

3

Irodalom

  • Balassa Iván: A Hegyköz földművelése. Budapest, 1964.
  • Petercsák Tivadar: Hegyköz. Miskolc, 1978. 
  • Vincze István: A borkészítés módjai és eszközei, különös tekintettel a borsodi Hegyközre. Ethnographia LXXI. 1960. 1-26.
  • Vincze István: Szőlőművelés és eszközei a borsodi Hegyközben. Néprajzi Közlemények V. 3-4. 1960. 125-144. oldal
Hanglemezek
  • Magyar Népzenei Antológia, Digitális összkiadás. MTA. Bölcsészettudományi Kutatóközpont – FolkEurópa Kiadó. 2012. – 1. Tánczene, 2. Felföld.

Filmek MTA BTK ZTI - Filmtár
  • Felsőregmec, Kovácsvágása, Pálháza (Zemplén, Abaúj-Torna vm.) 1961. (cigánytánc; férfi cigánytánc; magyar táncba; sarkantyús tánc; magyar verbunkos; páros cigánytánc; friss csárdás; páros verbunk; román tánc; csárdás) Ft.497.
  • Füzérkajata (Abaúj-Torna vm.) 1947. (tánckezdő férfiszóló; csárdás; válltánc; karoló játékos leánytánc; karikázó; sarkantyús; forgatós; párválasztó leánytánc; menyasszonytánc) Ft.24.
  • Kovácsvágása; Pálháza; Felsőregmec (Abaúj-Torna, Zemplén vm.) 1961. (cigánytánc; férfi cigánytánc; magyar táncba; sarkantyús tánc; magyar verbunkos; páros cigánytánc; friss csárdás; páros verbunk; román tánc; csárdás) Ft.497.
  • Nyíri; Sliven; n.i.; Rakovce; Parnó (Abaúj-Torna vm.) 1973. (lakodalmi menyecske körtánca; karikázó; lakodalmi jelenetek; csárdás; körcsárdás; férfi hóró; racsenica; horvát énekes kólók; kolo; čapáš; sarku raz; karička; čardáš; legényavatás) Ft.825.
  • Nyíri, Pusztafalu (Abaúj-Torna vm.) 1974. (lakodalmi jelenetek; karikázó; menyecsketánc; sarkantyús; karikázó; csárdás; válltánc) Ft.923.
  • Pálháza; Felsőregmec, Kovácsvágása (Abaúj-Torna, Zemplén vm.) 1961. (cigánytánc; férfi cigánytánc; magyar táncba; sarkantyús tánc; magyar verbunkos; páros cigánytánc; friss csárdás; páros verbunk; román tánc; csárdás) Ft.497.
  • Pusztafalu (Abaúj-Torna vm.) 1947. (leányjáték; válltánc; sarkantyús tánc; sarkantyús csárdás; karikázó; kalácsozás) Ft.23.
  • Pusztafalu (Abaúj-Torna vm.) 1952. (csücsüljünk le; Nyuszi ül a fűben; párválasztó; fogyó-gyarapodó; kapuzás; karikázó; lakodalmi jelenetek; friss csárdás; tánctanítás) Ft.182.
  • Pusztafalu; Cigánd, Alsóberecki (Abaúj-Torna, Zemplén vm.) 1970. (csárdás) Ft.742.
  • Pusztafalu; Alsóberecki (Abaúj-Torna, Zemplén vm.) n.i. (sarkantyús; csárdás; válltánc; kalácsozás; koszorúköszöntő körtánc; verbunk; lassú vonulós tánc) Ft.747.
  • Pusztafalu; Karcsa (Abaúj-Torna, Zemplén vm.) 1947. (karikázó; férfi szóló; férfi szóló bottal; kanásztánc; csapásolás) Ft.754.
  • Pusztafau, Cigánd (Abaúj-Torna, Zemplén vm.) 1971. (cigándi keménycsárdás; konyhatánc; hármas csárdás; csárdás; válltánc; leánytánc; karikába; karikázó; sarkantyús) Ft.762.
  • Pusztafalu, Nyíri (Abaúj-Torna vm.) 1974. (lakodalmi jelenetek; karikázó; menyecsketánc; sarkantyús; karikázó; csárdás; válltánc) Ft.923.

YouTube filmek
  • Nyíri Ft.825.2 – Karikázó 
  • Pusztafalu Ft.747.1 – Sarkantyús 

 

Megosztás