Táncházas Tudásbázis

1

Andrásfalvy Bertalan: Hétfalusi csángók
(in: Andrásfalvy Bertalan: Néprajzi alapismeretek. Múzsák Könyvkiadó, Budapest, é. n.)
A hétfalusi csángók Brassó mellett az egykori barcasági magyar határőrök ivadékai, lehetséges, hogy közvetlen a honfoglalás óta laktak itt, de a 11. században már biztosan. Itt helyben maradtak azután is, hogy a Barcaságot II. Endre a Német Lovagrendnek adta. A lovagrend elűzése után az idetelepített szász városok jobbágyaivá lettek, és a 16. században a szászokkal együtt Luther követőihez csatlakoztak. Ma már szinte egyetlen falu lett a Brassóhoz közelebb fekvő négy település: Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu és Hosszúfalu Szecsele néven, a távolabbi három: Zajzon, Tatrang és Pürkerec. Hétfalu korán túlnépesedett, a föld szűkössé vált, a férfiak régen híres fuvarosok voltak, ma a közeli ipari üzemekbe járnak dolgozni. A Barcaságban van néhány magyar falu, melyet a szomszédos székelyek ma is csángónak neveznek. Ezek Apáca, Krizba, Barcaújfalu; nyelvjárásuk ugyanis eltér a székely nyelvjárásoktól. A hétfalusaiktól értékes meséket gyűjtött össze Horger Antal a század elején. Nevezetes szokásuk a pantomimikus boricatánc, melyet a hétfalusi legények farsangban jártak régen, mostanában csak karácsony másnapján. A borica táncosok térdük alá csörgőket kötöttek, és csörgős sarkantyú volt a lábukon, a vatáf vezetésével házról házra jártak, és a vatáf vagy első legény parancsszavára járták négyrészes táncukat. A vonuló csapat előtt vitték a tebét (fenyőfa, aranyos gyümölcsökkel teleaggatva). Míg táncoltak, négy kuka, derekukra kötött kolompokkal zörögve tréfálkozott, az egyik holttá tette magát, a többi feldarabolta,
elsíratta, végül korbácsaikkal felébresztették. A kukák fából készült álarcot viseltek, és játék közben mindenféle holmit emeltek el a gazdától, aki aztán ezeket pénzen kiváltotta. A borica táncnak vannak a magyar hagyományban is hasonlói, de összevethető a román kaluserekkel és a dél-európai moreszka (termékenységet, bőséget varázsló tánc) táncokkal. Szövőművészetük, viseletük a székelyekéhez hasonló. Életerős, szorgalmas, vállalkozó kedvű népcsoport.

Kósa László: Hétfalu
(in: Kósa lászló – Filep Antal: A magyar nép táji-történeti tagolódása. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983.)
Hhétfalu (németül Siebendörfen, románul Sapte sate): a Barcaság délkeleti szegletében, Brassótól keletre a Kárpátok lábánál fekvő hét település együttes neve. A Brassóhoz közelebb eső Négyfalu (Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu) ma már teljesen összeépült és Szecsele (románul Săcele) néven várost alkot. A további Háromfalu (Tatrang, Zajzon, Pürkerec) különálló település. A ~ népessége többségében magyar, kisebb részben román. A magyarokat a szomszédos székelyek hétfalusi csángóknak nevezik.

Martin György: Hétfalusi csángók
(in: Martin György: Magyar tánctípusok és táncdialektusok. A Keleti vagy Erdélyi dialektus. Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, é. n.)
A székelységhez földrajzilag és etnikailag is szervesen kapcsolódik délen, a Brassó környéki Barcaságban a hétfalusi csángók csoportja (Zajzon, Türkös, Pürkerec stb.). Táncéletükről, tánckincsükről keveset tudunk, mindössze a nevezetes „borica-tánc”-ról van több részletes leírásunk a múlt század második felétől kezdve. Ezt a téli napforduló szokásköréhez kapcsolódó, rituális elemekkel átszőtt, termékenységi, bőségvarázsló jelentésű táncot farsangkor járják. Hosszú előkészület s gyakorlás előzte meg. Ez a speciális zenéjű, kötött tánc- és szokásrendű, a magyarság körében egyedülálló tánc a téli napforduló balkáni szokásköréhez, közvetlenül pedig a román „Kaluser” tánchoz kapcsolódik.

P. Vas János: Hétfalusi csángók
(in: Magyar népcsoportok, néprajzi tájak. [kézirat])
A Barcaság délkeleti szegletében, Brassótól keletre a Kárpátok lábánál élnek a székelyek által hétfalusi csángónak nevezett néprajzi csoport tagjai. A városhoz közelebb eső falvak (Bácsfalu, Csernátfalu, Hosszúfalu, Türkös) közös neve egykor Négyfalu volt. Ma már, összeépülve egy települést alkotnak Szecsele néven. Pürkerec, Tatrang és Zajzon külön falvak maradtak („Háromfalu”).
A hétfalusiak magukat magyarnak mondják. Valószínűleg régi határőr népesség leszármazottai. Területük eredetileg királyi birtok volt, de II. Ulászló elzálogosította a brassói szászoknak. A helyzet az idők folyamán állandósult, így a lakosság jobbágysorba süllyedt. A szász befolyás eredménye evangélikus vallásuk, amely ritka a magyar, különösen az erdélyi magyar népcsoportok között.
A földterület szűkössége miatt a hétfalusiak a szomszédos szász településeken vállaltak munkát, feles bérletet, fakitermelést, fuvarozást. A XIX. század folyamán sokan vándoroltak ki közülük Óromániába. Bukarestben az 1930-as évekig az ő kezükben volt a bérkocsikkal történő személyfuvarozás.
Viseletük a székelyek szerint romános. A férfiak kieresztett hosszú inget, csizmát hordtak. A nők ruháját szász hatásra díszes kösöntyűk, boglárok, övek ékesítették.
Hímzéseik, szőtteseik régies stílusúak.
Gazdag a hiedelemviláguk, szépek tündérmeséik.
A hétfalusiak legrészletesebben leírt szokása a boricatánc, vagy boricajárás. Időpontja régen farsang volt, ma már aprószentek napja (december 28.). Célja a lányos házak körbejárása, felköszöntése. A szokást előkészületek, gyakorlás előzte meg. Amikor eljött az ideje, minden nyitva hagyott kapujú ház udvarába bementek, ahol egy, csak ilyenkor előadott, kötött formájú táncot jártak el speciális zenekíséretre. A boricásokat álarcos, állatszerű jelmezekbe öltözött „kukák”, azaz némák kísérték, akik bolondozásukkal szórakoztatták a közönséget, ölelgették a nőket, azután némajátékot adtak elő, amelyet egyes kutatók a természet újjászületésével, illetve sámánisztikus hagyományok maradványaival hoznak kapcsolatba.

Irodalom

Árvay József: A barcasági Hétfalu helynevei. Kolozsvár, 1943.
Binder Pál: Lapok Hétfalu krónikájából. Brassói Lapok. 1975. 29-41. sz. (július 19. – október 11.)
Horger Antal: Hétfalusi csángó népmesék. Magyar Népköltési Gyűjtemény X. Budapest, 1908.
Kolumbán Lajos: A hétfalusi csángók a múltban és a jelenben. Brassó, 1903.
Kolumbán Soma: Hétfalusi csángó népi babonák. Ethnographia. 1895. 398-401. oldal
Kós Károly (ifj. dr.): Hétfalusi szekeresség. In: Tájak, falvak, hagyományok. Bukarest, 1969.
Könczei Csilla: Kulturális identitás, rítus és reprezentáció a Brassó megyei Háromfaluban. A borica. Kolozsvár, 2009.
Seres András: Hétfalusi „csángó bútor”. Népismereti Dolgozatok. 1976. Bukarest, 1976. 103-107. oldal
Zajzoni Rab István: Borica. Ország Tükre. 1862.